A holdradar bemutató 

A kisérlet lényege ez:

A hivatalos történet: 

(ha van egy 5-10 perced, olvasd végig, ebben részletesen leírj, hogy mi volt a probléma, és hogy működött. tömören meg lent van az oldal alján. Ugyanez, csaka  fontosabb részek tömörebben megfogalmazva. Azt érdemes meg is jegyezni.)

"Az ún. radaregyenletből ismert, hogy a visszavert jel teljesítménye a távolság negyedik hatványával csökken; a kisugárzott jel hullámhossza és a szükséges adóteljesítmény között négyzetes az összefüggés; a vevőantenna felületével négyzetesen nő a vett jel teljesítménye. Azaz a sikerhez nagy impulzusteljesítményű, pár tíz cm-es hullámhosszon működő adóra, jól irányított sugárnyalábú és nagy felületű (parabola)antennára lett volna szükség. 1945-ben viszont ebből szinte semmi sem volt meg. Az egy évvel korábban épített berendezés „megsemmisült”, mindent újra kellett kezdeni. Az adó teljesítményét nem tudták elegendően nagyra választani, hiszen nem állt rendelkezésükre magnetron, klisztron. A kényszerűségből újraépített adó 2,5 m-es hullámhossza a korábbi radarhoz képest 25-szörös veszteséget jelentett a teljesítmény szempontjából. A meglévő elektroncsövekkel nem lehetett nagy impulzusteljesítményt elérni, csak 3...4 kW-ot, ezért az impulzushossz 0,06 s-ra növelésével fokozták a kisugárzott átlagteljesítményt. A hosszú impulzus viszont a távolságmérést tette lehetetlenné. A legnagyobb nehézség a jel–zaj viszonynál jelentkezett. A hosszabb hullámhossz ugyanis tovább rontotta a viszonyokat, a visszavert jel a zajban „elveszett”. A jel–zaj viszony javításának egyik lehetséges eszköze a vevőkészülék sávszélességének csökkentése. Ehhez viszont 20–30 Hz frekvenciastabilitású, kvarcvezérlésű adóra és vevőre lett volna szükség, amilyent az amerikai kísérletben használtak.

A probléma megoldását a többszörösen megismételt periodikus jelkibocsátás és a hosszú ideig tartó jelösszegezés akkor még új módszere jelentette. Ennek lényege, hogy az összegező eljárás során az igen sokszor megismételt mérések által szolgáltatott jelek összege gyorsabban nő, mint a véletlenszerű zajok összege, s így a jel–zaj viszony legalább egy nagyságrenddel javítható. A jelek futási idejének megfelelően az adó által kibocsátott impulzusok periódusidejét 3 másodpercre választották. A jelösszegezésre így pár tízperces–órás nagyságrendű idő adódott, melyet az akkori eszközökkel, pl. kondenzátor-ellenállás hálózattal nem lehetett pontosan, kellő stabilitással megvalósítani. Bay ezért a hosszú idejű összegezésre az elektronikában szokatlan eszközt, a hidrogén-coulombmétert javasolta (lásd a coulombméter címszónál!). Az egész berendezés működését szinkronmotoros forgókapcsoló vezérelte, az érintkezőkar 3 másodperc alatt fordult körbe. Ez kapcsolta a megfelelő algoritmus szerint – egyes esetekben jelfogókon keresztül – a coulombmétereket, az adó és a vevő egyes fokozatait, a tápegységet.

A holdvisszhang-kísérletekhez a háborúból visszamaradt, Standard gyártmányú adó- és vevőberendezést használtak. Az adó ellenütemű teljesítmény-végfokozattal való kiegészítését, a szuperrendszerű kétszertranszponált vevő demodulálás utáni sávszélesség-csökkentő kisfrekvenciás szűrőjét és a coulombmétereket meghajtó teljesítményfokozatot Barta István készítette. A 36 dipólos, 6x8 m aktív felületű antennarendszert Istvánffy Edvin tervei alapján készítették a háborúból megmaradt Borbála tűzérségi lokátor alkatrészeiből. Akárcsak 1944-ben, a számításokat Bay, Papp és 1945 végén a fogságból hazatért Simonyi végezték, s vezették a méréseket. A coulombmétereket és a forgókapcsolót – mint már korábban – ismét Budincsevits tervezte. A coulombméter mérésekben és a forgókapcsoló „vak” kísérleteiben ifj. Bay Zoltán (Bay unokaöccse, műegyetemi hallgató) is részt vett. A Hold égi koordinátáit Takács Lajos és Horváth Tibor számította a szabadság-hegyi Csillagda adatai alapján. A kísérletsorozatban közreműködők közül Bay visszaemlékezésében még Pócza Jenő, Bodó Zalán, Csiki Jenő, Tary László, az eszközök kivitelezésénél Patak János, Pintér János, Várbíró Emil nevét említi."

Tömören (ha csak két perced van):

A holdradar működése azon alapul, hogy egy jeladóval elektromos sugárzást bocsájtanak a hold irányába. A sugárzást 3 másodpercenként indítják, és a visszaverődő jelet pedig egy nagy tányér alakú antenna segítségével befogják. Abból, hogy a jel menniy idő alatt ér vissza, ki tudják számolni, hogy a hold milyen messze van (az ún. radaregyenletből - bővebben fent vastagon kiemelve). Ezt azért kell 3 másodpercenként ismétleni, mert a hold oylan messze van, hogy kb 2,6 másodperc kell ahhoz, hogy a jel eljusson a holig, majd vissza a földre. És mivel az akkori mászerek még pontatlanok voltak, ezért kellett a pontos méréshez 50 prcen keresztül folyamatosan isméttelni a kísértletet, mert így elég jól sikerült kiszűrni a zajt, amit a többi elektromos berendezés meg rádióadó okozott. illetve azért is kellett sokáig ismételni, mert  ajeladó nem igazán felet meg a célnak, és a rendelkezésre álló jeladó pedig túl hosszú hullámon sugárzott ahhoz, hogy abból egy rövid időtartam alatt is pontos adatot lehessen nyerni.