Days of C.H. :)


"Az ember csak tévedésekből, csalódásokból, vesztett csatákból tanul, és csak így tudja mindig újrakezdeni a harcot"

#5

Szerencsés vagyok, mert van egy legeslegjobb barátnőm, aki mindig tudja, hogyan vidítson fel!
Az a baj , hogy mindig a legrosszabbra gondolok... Nehezen hiszem el, hogy velem is történhetnek jó dolgok, és mindig a legrosszabbra készülök. Pedig azért annyiszor nem alakultak rosszul a dolgaim, mint amennyire pesszimistán állok hozzá. Talán mert nálunk ilyen a légkör, ez a "feltételezzük mindenkiről a legrosszabbat" és a "honnan gondolod, hogy veled bármi jó is történhet" felfogás az évek alatt eléggé belém ivódott.
Már megint hülye voltam, mert kerestem Cs-t, pedig nem kellett volna, mert kérte, h hadd gondolkozzon. Csak úgy megszoktam már, h barátok vagyunk, és őszintén beszélhetek vele bármiről. És olyan rossz, hogy ezt most nem lehet, mert azzal csak elrontok mindent. Pedig én éppen azt szerettem, hogy nem kell mindent hatszor átgondolnom, olyan kötetlen volt, nem voltam tiszta görcs - mellette olyan lehettem, amilyen vagyok. De amíg együtt voltunk is mindig megbántottam, mert azt gondoltam, h le akar rázni, ezért nem beszéltünk meg semmit, és ezért is lett vége, mert én abban a hitben voltam, h örült, h megszabadult tőlem! :(
Nem tudom miért olyan nehéz nekem megbízni bárkiben is, főleg benne, aki mellettem állt, akkor is, amikor egy másik pasi miatt voltam mélyponton, de nem érdekelte, és így is vigasztalt - erre nem sokan lettek volna képesek. Mit adtam én ezért cserébe? Mit csináltam ehhez képest? Nem sokat.. sajnos.
A legjobb barátnőm azt mondta, hogy bízzak magamban, mert szerinte jó csaj vagyok ^^ aranyos meg kedves, és törődöm másokkal.. meg h nem vagyok rossz ember, csak mert hoztam pár rossz döntést. És hogy legyek erős, és ne inogjak meg folyton, és ne kételkedjek magamban, ne gondoljam, hogy engem nem lehet szeretni. Örök hálám, azért, hogy ilyen barátnőm van ^^
Szóval most erős leszek és szépen felszívódom ...^^"
Már ami ezt a blogot illeti, meg az e-mailt, sms-t, és egyéb kommunikációs eszközöket. Visszavonulok, aztán hagyom, hogy a dolgok megoldódjanak maguktól.

2008. okt. 6. 21:59

 

#4

Reggel az előadóban ültem, éppen tapsoltak, mert befejeződött a polgárjog, amikor csörgött a telefonom. A barátnőm sírva szólt bele, kiszaladtam a terem végébe, hogy halljam, de a hétvégi beszélgetésünk után már sejtettem, hogy mi történt. Olyan rossz volt hallani, hogy így el van keseredve, azt mondta reggel óta sír, egy mcdonald's-ban, otthon, és nem is jön be. Nem tudtam mit mondjak, szerettem volna megvigasztalni, de ilyenkor nem jönnek a számra a megfelelő szavak..
Egész nap rajta (rajtuk) gondolkodtam, hogy milyen boldogan mutogatta még egy hete a közös fényképeket, most meg vigasztalhatatlan. Végignézve a baráti társaságunkon, mindannyian egy lépésre vagyunk attól, hogy teljesen szétcsússzunk, és ez olyan ijesztő. Persze ma is - az 5 lyukasórámban - mászkáltunk, vásároltunk, röhögtünk hülyeségeken, szóval szerencsére nincs rossz hangulat, csak ha megkapargatjuk a felszínt, akkor..
Az egész nyaramat - mármint a vizsgák utáni részét - arra áldoztam, h kiismerjem magam, és megtanuljak boldogan élni úgy is, ha nincs minden rendben az életemben. Új hobbikat kerestem, olyan dolgokkal vettem körül magam, amik boldoggá tesznek, olyan dolgokat csináltam, amitől többnek érezhetem magam. Szeptemberre úgy éreztem, egész jól sikerült teljesítenem a tervet, és nem szeretném, ha kárba veszne ez az egész. Szombaton már megijedtem, hogy megint visszacsúszok oda, ahol júniusban voltam, de szerencsére megoldódott :)
Megkérdeztem a másik barátnőmet - aki újabban meglepően kedves velem, aminek tökre örülök - hogy változtam-e valamit. Illetve nem is kérdeztem, ő mondta, én meg megkérdeztem, h igen, miben? Azt mondta nem tudja, csak mintha "ledobtam volna magamról egy követ, ami hónapokig rajtam volt". Érdekes meglátás.. de lehet benne valami.
A volt barátom is azt mondta, hogy kezdek olyan lenni, mint régen, még 2006-ban, amikor megismert, olyan kedvesen lökött XD Ez külön jól esik azok után, hogy az elmúlt egy évben folyton azt hallgattam tőle, hogy nem ismer rám, hova lett a régi.. én.. név nélkül :)
Ennyit.. a mai napról.
Meg minden másról.


  2008. okt. 6. 19:27

 

#3

Olyan furcsa volt, ilyen közel ülni hozzá, és valahogy mégis olyan távol.. nem tudtam mit csináljak, mit csinálhatok, és mit nem, és azt sem, hogy mit gondol, pedig máskor elég jól rá tudok érezni az ilyesmire, de most nem ment.
Tudtam, hogy azt várná, hogy győzzem meg valami módon, hogy bízhat bennem, de időközben rájöttem, hogy ez nem így megy. Mondhatok én akármit, nem ezen fog múlni. Az ember próbál ugyan a józan eszére hallgatni, de attól nem lesz boldogabb, legalábbis nem a szerelemben.
Ígérhetnek bármit, ha Ő nem akar velem lenni, és lehetek egy utolsó cafka, egy hazug kis dög, ha ilyennek is elfogad és szeret. Ettől persze továbbra is szeretnék jó, de legalább jobb lenni, mint régen, ahogy neki is elmondtam, de ez úgyis csak idővel derülhet ki, addig pedig nem tehetek mást, mint türelmesen várok. Igen, türelmetlen vagyok, igaza van, sose tagadtam, borzasztó türelmetlen és akaratos vagyok, de ez nekem a legrosszabb, mert mindig van valami, ami nem hagy nyugodni, és szó szerint megőrülök tőle, hiába próbálok nyugodt maradni! Nem tehetek róla, végletes vagyok, de ennek jó oldala is van. (aki kíváncsi, járjon utána)
Akkor is naívan hiszek benne - továbbra is - , hogy az emberek nem kiismerhetetlenek, (ha magamat sikerült kiismerni, akkor már majdnem mindent megtanultam :)), hogy a "főszereplők" az életben is megjavulnak, és megtalálják az útjukat, mert nem minden történet vége szomorú - Ez utóbbit egy számomra nagyon kedves ember írta, egy Coelho idézet kíséretében -> "Aki az álmait követi, az nem tétlenkedhet" :)

És nem is volt ez olyan rossz szülinap, mint amilyenre számítottam :) 
Arigato ^.^

2008. okt. 5. 0:03

#2

Egyik régi kedvencem. Olyan szép ez a szám.. Bár szomorú is. De még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a szerelemről , vagy a hitről szól. Vagy mindkettőről? Mindenesetre, ezt a videót találtam hozzá Youtube-on véletlenül ^^ Koncerten persze egész más volt.. de azért így se rossz ^^

2008. okt. 4. 12:35

Tanjoubi

Október 4. van, ma lettem 20... Két évtized, te jó ég.. És megint csak visszaléptem egyet, mikor létrehoztam ezt a blogot. Azt hittem, h ha nem írok többet ilyesmiket, és megpróbálok "normális" életet élni, akkor egy csapásra megváltozik majd minden - de sajnos nem így lett. A tapasztalatok azt mutatják, h minél kevésbé vagyok zűrös, annál kevésbé alakulnak jól a dolgaim. Hiába próbálom én jól csinálni, ez nem akarat kérdése. Visszakapom azt a sok rosszat, amit adtam az elmúlt egy évben, és hiába küzdök ellene, addig úgy látszik nem fog javulni a helyzet, amíg le nem törlesztem az egészet. Én - magamon kívül - nem haragszom már senkire, de tényleg. Arra sem, aki egy kicsit megbántott, és arra sem, aki nagyon.. mert én is megtettem, nem direkt, nem haragból, csak mert ilyen az élet, akaratlanul is bántjuk egymást. Anyu most jött be hozzám, így hajnal fél2kor... hogy beszélgessünk.. és miért ülök itt ilyen szomorúan ezen a széken.. Mondtam neki, hogy majd holnap beszélgetünk, de most egyedül szeretnék lenni. Tök kedves, hogy próbál segíteni, de ettől csak még szomorúbb leszek. Tudom, hogy nem történt semmi eget rengető dolog, ami miatt ennyire szomorúnak kellene lennem, de valahogy ez a kevés is annyira tud fájni, fizikailag is, mert.. nagyon sok ilyen apró és nem apró dolog van, ami már eddig is ott volt bennem, elnyomva, és csak egy kicsi kellett ahhoz, hogy ez a seb megint felszakadjon. És most nagyon fáj. Sikerült megtanulnom az elmúlt pár hónapban, hogyan kell úgy mosolyogni, hogy őszintének tűnjön, ha nem is az, megtanultam örülni mások boldogságának, és nem irigykedni, és azt is elfogadtam, hogy nem kaphatok meg mindent, amit szeretnék, de ez nem jelenti, hogy érzéketlen lettem ezekre a dolgokra. És olyan rossz, hogy már senki nem hiszi el, hogy én is meg tudok változni, miután eljátszottam a számomra fontos emberek bizalmát. Még magamat is időbe telt meggyőzni, mit várok ezek után másoktól? Közben elolvastam egyik barátnőm blogját, ahol még mindig ugyanaz a téma.. veszekedés a volt barátjával, elég durván elfajult a dolog. Nálam is volt már hasonló, nem ennyire durva, de nem tagadom, hogy volt. Már nagyon megbántam. Szerintem nagyon fontos, hogy megmaradjon a tisztelet két ember között, akármi is történik a kapcsolatukkal. De ez sokszor nagyon nehéz. Azon vagyok, hogy nekem ez sikerüljön, és felül tudjak emelkedni a fájó dolgokon, és ne haraggal tekintsek a másikra. Off vége... Nem akarok visszacsúszni oda, ahol pár hónapja voltam. Soha többé nem. Nagyon félek ettől, soha nem éreztem magam annyira szerencsétlenül, mint akkortájt. Bár az is kétségtelen, hogy nagyon sok mindenre rádöbbentett az a helyzet, és lehet, h nélküle nem jövök rá, hogy mennyire nem jó az az irány, amerre tartok. Szóval nem adom fel, akárhogy is lesz. Nem várom, hogy hirtelen minden megoldódjon és tökéletes legyen.. -na jó, ez most nem volt teljesen igaz, persze hogy azt várom, de ez nem megy csettintésre - úgyhogy továbbra is kitartok amellett, hogy velem is történhetnek még jó dolgok és lehetek boldog. Szeretném, ha ezt meg tudnám osztani Valakivel, de ha nem kér már belőlem, azért sem hibáztathatok mást, csak magamat. Ez a legrosszabb az egészben, de akkor is ez az igazság. Azt hiszem most jutottam el arra a pontra, hogy már nem tudom összeszedni a gondolataimat, annyira fáradt vagyok, megyek aludni. Sokat, nagyon sokat akarok aludni, hogy kipihenjem magam reggelre. Végülis, ma van a szülinapom, nem lehetek szomorú. 2008. okt. 4. 1:16